Résztvevők véleményei:
Én eléggé szkeptikusan álltam a dologhoz és csak egy ismerősöm unszolására jelentkeztem a kurzusra. Meglepett Franz racionális hozzáállása, a téma tudományos megközelítése. Kellemesen csalódtam. Ráadásul mindent fizikailag éreztem. Semmi misztikus nem volt benne. Tényleg teljesen egyedi a módszer és valóban működik. Megtapasztaltam. Ezt sajnos nem tanítják az egyetemen. A tanfolyamon találkoztam orvossal, vállalkozókkal, de még hírességgel is. Most már tudom, hogy nem véletlenül... Engem meggyőzött!
K.J. (pszichológus)
Megfogott és pozitív volt számomra, hogy a módszer létezik, érezhető és mérhető! Fizikai síkon gondolkodtat és éreztet. Erősítették bennem, hogy ne adjam fel, ha gyakorlom, menni fog. Tetszett, hogy a "ne másokra, hanem magadra hallgass, te érezd" gondolatot erősítették bennem. Tetszett, hogy nem titkolóztak, sőt egyenesen "kötelezővé" tették a módszer terjesztését. Nincsenek véletlenek!
Lovrity Judit
Első gondolatom az volt, amikor hallottam róla a barátaimtól,hogy ez egy olyan dolog, ami közel áll hozzám, mert nagyonsok embert tudok ezzel segíteni. A kurzus végére az volt az érzésem, mintha a világ kinyílt volna előttem ...Ez egy nagyon jó dolog, amit tovább kell adni, hogy minél többember szerezze meg ezt a tudást.
Szalma Szabolcs
Örülök, hogy ebben nincs misztifikáció!
V. Katalin
Van a dologban valami, persze az ember kételyekkel telve érkezik. Első alkalommal még túl kevéssé tűnt hitelesnek az egész, azonban később, amikor első 'blikk'-re rátapintott Franz a pár hónapja meghízott alakomra és a 1,5 éve gyökérkezelt fogamra, na az döbbenetes volt. Érzek valamit ezzel az érzékeléssel kapcsolatban és azt gondolom, hogy ösztönösen, bizonyos mértékben élek és éltem is vele már évek óta. Próbálgatom, vizsgálgatom,kíváncsivá tett. Hogy mire használható? Hasznos lehet minden, az életben előforduló emberi kapcsolatok terén, bár azt gondolom,nem mindenhol érdemes, mert túlracionalizálhatja a baráti és családi kapcsolatokat. No de, bármely más nexus elemzése, mérettetése elképesztő helyzeti bizonyosságot adhat és akár mindkét fél részére előnyös lehet. Nagy felelősséget látok abban, hogy kinek milyen mértékben van átadva egy ilyen tudás, amivel élhet, mert ugye személyiségfüggő, hogy ki és hogyan használja fel.
Dr. V. Viktor
Tetszettek Franz egyszerű és lényegretörő magyarázatai.
Robi
Nagyon tetszettek az agyi szokásokat kizökkentő gyakorlatok, az agyi impulzusok érzékelései, a 'radar' gyakorlat és a vizsgán a letakart tárgyak keresése érzékeléssel. Köszönöm!
Zoli
Az interneten találtam a tanfolyamra. Sok hasznos tapasztalatot szereztem, elsősorban magammal kapcsolatban. A segítő szándék következtében megfogalmazódott bennem a további fejlődésemhez vezető út. Jól használható tudást kaptam és sok szimpatikus ember ismeretségét. Nagyon köszönöm!
Györki Lívia
A kurzus során stabilabbá vált a magabiztosságom. Megértettem és megérezhettem a különböző anyagok rám való kölcsönhatását. Jó érzéssel tölt el, hogy kevésbé érzem magam kiszolgáltatottnak a világ felé. Önmagam és mások gyógyulásában is jobban tudok segíteni. Ráébredtem, hogy az eddigi sok-sok tanulásom igen kevésnek bizonyult, s most látom csak, hogy mennyi új dolgot kell még megtanulnom, megtapasztalnom. Úgy vélem, minden embernek szüksége lenne erre a megtapasztalásra, tudásra, mert a mindennapi életben is szükség van rá. Örülök, hogy eljöttem és nagyon köszönöm, hogy itt lehettem!
Őry Kata (természetgyógyász)
Jó volt a tanfolyamban a játékosság, a közvetlenség és a kis létszámú csoport. Jó volt, hogy nem vette igénybe az egész napot, mert így jól tudtam csinálni, így is este éreztem az agyamon a másfajta igénybevétel fáradtságát. Nagyon hasznos a mindennapi életben. Érdekesnek találtam, csak pluszt kaptam tőle. Élmény volt!
Timi
Visszaigazolást kaptam arról, amit eddig csak magam éreztem, de mással megosztani nem tudtam. Sikerül az érzékelésemet "magához téríteni". Az igazi siker az lesz, ha a mindennapokat ezzel jobbá és többé tudom tenni mások és magam számára egyaránt. Az eszköz adott volt, már csak a használatát kellett megtanulnom. Úgy érzem, sikerült. Köszönöm!
Zsuzsi